Ma délben az a felháborító dolog történt, hogy a szomszéd elzárta a netcsapot, de szerencsére most épp működik, sőt sikerült egy legális beszerzési utat is megbeszélni jövő héttől, bár ez még nem 100%.
Szombaton aztán folytatódott a nap egy újabb fogyatékos programmal, elmentünk sétálni az egyik szervezettel egy hatalmas közeli parkba, amit a 2008-as EXPO-ra építettek, és ami nagyon szép, bár kicsit mű volt. Az elején egy 50 körüli Merci nevű, egy csöppet szellemileg is visszamaradott hölgyet kezdtem tologatni. Benne a szimpátiát olyannyira felkeltettem, hogy nemsokára már mást nem is engedett a kerekes széke közelébe, mint engem, így egész végig vele maradtam.
Ezek a programok azért is jók, mert mindenfele más önkéntes meg egy csomó fogyatékos is reszt vesz, azaz jó ismerkedési lehetőség. Beszélgetek is sokat és szerencsére a legtöbb beszélgetőpartneremet nem zavarja, hogy a „si”, és a „áhh” szavak váltogatásán kívül tőlem legtöbbször max. arra telik, hogy a mondataiknak utolsó szavat érdeklődő hangsúllyal elismételjem. De úgy tűnik ez bejön, bár hogy pontosan miről beszélgetünk, azt azért sajnos nem mindig tudom.
Estére már hullafáradt voltam és nagyon örültem, hogy Anabel az egyik munkatársunkkal elment este én meg szusszanhattam egyet, 4 nap után először teljesen egyedül.
Vasárnap volt az első szabadnapunk, így délután Anabellel bementünk Zaragozát megnézni, ami elsőre nem nagyon tetszett, de aztán 4 óra múlva már egész más lett a véleményem.
Ez egyrészt ennek köszönhető ennek: http://www.valor.es/ . Találkoztunk Tatianaval, akivel szintén együtt dolgozunk és ő vitt el minket ebbe a csokoládézóba, ahol churros-t mártogattunk a csokoládéba - nagyon durva volt, egyszerűen annyira finom, hogy nem tudom leírni. Szeretném, ha minél többen meglátogatnátok, hogy mindig elvihessek valakit erre a helyre. Egyszerűen nem szavakba öntető már csak a látvány se, és akkor az íz… És még van vagy 4 ilyen hely a városban, szerveznek kifejezett csokoládé túrákat.
Másrészt estére a kihalt város megtelt emberekkel és iszonyatosan hangulatos lett. Amúgy van 2 nagyon szép dóm, meg még templom, meg templom, meg templom és egy pár római cucc és pár hangulatos, najó jópár hangulatos utca, ja és a csokoládéról írtam már?
Igen, igen en is imadom a chocolate con churros-t:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D Pusz: Andi
VálaszTörlés