embertorony

Szombat este el akartunk utazni, ám sajnos Anabelt az egyik csúnya főnökünk nem engedett el hamarabb a munkából (valójában igaza volt), úgyhogy eltoltuk szombat esti indulásunkat vasárnap hajnalra. Anabel és az osztrák lány, aki még velünk tartott még a biztonság kedvéért elmentek bulizni, de végül is nem nekik kellett vezetniük 600 km-t másnap, úgyhogy megértettem őket. Aztán vasárnap reggel negyed 7-kor tényleg útnak indultunk a katalóniai Terrassa nevű városkába. Merthogy itt rendezték meg az év utolsó embertorony építő versenyét, ahol a helyi csapat a világrekord megdöntésére készült (miután a sportágat csak Katalóniában űzik, akár azt is ihatnám, hogy a helyi rekordot, de szerintem a elég snassz lenne, úgyhogy maradok a világrekordnál).

10 körül meg is érkeztünk: kávé, croissant, majd séta a városban. Mi voltunk olyan tehetségesek, hogy sikerült az óvárost elkerülni 2 órás sétánk során, így nem is értettük mi a jó ebben a városban. Aztán eljutottunk (nem könnyen) a térre, ahol zajlott a világrekord-döntési kísérlet. 3 csapat vett részt a versenyen: a terrassaiak, a barcelonaiak és a santsiak. Mi a helyi erőknek drukkoltunk 2 okból is: egyrészt, mert a Cumma Ruggai képzés során szerzett ismerősök ezt a csapatot erősítik, másrészt a világrekord miatt. Egyébként nagyon sokan eljöttek a comma rugga-i képzésről, kb. 15-en lehettünk, úgyhogy végképp sajnáltuk az előző este elmulasztását.

Aztán elkezdődött a verseny. A teret megtöltötte az embertömeg, de úgy, hogy tényleg mozdulni se lehetett és akkor egyszer csak elkezdett kiemelkedni egy torony a földből. Hihetetlen durva látvány. Az meg egyszerűen felfoghatatlan, hogy az emberek honnan tudták, hogy mikor hova kell állniuk, és hogyan jutottak el a tornyukhoz az embermasszán át. Persze annyira nem stresszelték túl a dolgot: amikor kb. az 5.-ik szintén járhattak, sokan akkor verekedték át magukat rajtunk a csapatból, mindezt legtöbben egy sörrel a kezükben. De aztán a végén mégis minden stimmelt. 

Bár, azért minden nem, mert a gyerekek csak úgy potyogtak az égből. Mert könnyűek lévén, ők vannak a felső 2-3 emeleten. Csöppet ijesztő volt elsőre, ahogy összedőlt 1-1 torony és lehullottak tízen-sok méter magasból, de aztán hozzászoktunk a látványhoz. Leszűrtem, hogy valószínű fotoriporter se lennék jó: az első dőlés előtt már érződött, hogy baj lesz, de én ahelyett, hogy lefotóztam volna a jelenetet inkább azon morfondíroztam, hogy ez nem lenne-e etikátlan dolog szegény emberekkel szemben, akik lehet épp most törik ripityára magukat. Persze magvas gondolataim végére a toronynak már híre hamva se volt.

A 3 csapat felváltva mutatott be torony kombinációkat és legalább 6-8 toronydőlés volt, sokszor maguk megálltak építés közben, amikor érezték, hogy valami nem lesz rendben. Mindenestre állítólag kevésbé veszélyes sport, mint a foci, mert a tornyok általában összecsuklanak, és így egymásra esnek az emberek.

Aztán 3 és fél óra után véget ért a móka és sajnos nem mondhatom el, hogy ott voltam a világrekord döntésénél. Aztán 4 körül házindultunk még egy francia fiú és egy német lánnyal felszerelkezve.

Bicikli 2

Bevallom, tetszik ez a bicikli téma, de most nem a sajátomról lesz szó, úgyhogy senki ne hagyja itt most abba.Már csak azért se, mert ez volt az eddigi legdurvább élményem a munka terén. Szombat délután ugyanis biciklizni vittük a testi fogyatékosokat a CCR-rel.Nem tudom leírni, és nem is lehet, hogy milyen volt, amikor a tolókocsis szinte semmilyüket mozgatni nem képes emberek a biciklibe ültek, ezért nem is próbálkozom, hanem csak néhány képet csatolok. Van egy madridi alapítvány, aki avval foglalkozik, hogy speciálisan fogyatékosok számára kialakított biciklikkel járja az országot, hogy mindenhol mindenki kipróbálhassák a biciklizést. Többen voltak, akik még a helyszínen is mondták, hogy nem inkább ők mégse ülnének fel egyik biciklire se, mert nem tudnak. De aztán mindenkinek sikerült találni egy olyat, ami pont az ő fogyatékosságát küszöböli ki. Bár a derekam a sok emelést derekam kicsit megsínylette, de nagyon megérte.

lakás ismét

A lakás kezd emberi formát ölteni.  Ugyanis végre valahára sikerült Anabellel rávennünk magunkat, hogy átrendezzük és kidekoráljuk a szobákat. Most már tényleg olyan, mintha lakásban laknánk és nem valami steril laborban. Még azért szeretnék egy szőnyeget a szobámba, meg egy asztal jó lenne, de azért már így is nagy előre lépés történt.Persze nyilván egy olyan napra terveztük be az esetet, amikor elvben semmi dolgunk sincs, de nyilván ilyenkor alakul úgy, hogy reggel spanyolleckét kell még írnom, aztán váratlanul betoppan a ghánai srác kosarazni, majd a szomszédok hívatlanul nálunk ettek, végül pedig meglátogatott a szintén evs-sel Orensében állomásozó, de épp Zaragozába látogató Andi, akire szintén nem számítottam, de nagyon örültem neki. Úgyhogy végül 10-kor láttunk neki, de miután másfél hónap óta képtelenek vagyunk egyről kettőre jutni, inkább éjszakáztunk, de végre jó hazajönni.

bicikli

Bicikli

Megvettem pár hete a biciklimet. Nagyon szép, bár kicsit mindene beteg, de ez nem látszik rajta (különben nyilván nem veszem meg). Sajnos arról végképp semmiféle tudást nem osztottak az egyetemen, hogy hogyan kell az ilyen jószágot gyógyítani, úgyhogy megmarad betegnek. Elmentem vele a doktor bácsihoz, ahol vettem, de ott azt kérdezték, hogy ennyi pénzért mit várok, örüljek, hogy gurul, így hát ennek örülök és kész. Néha magam is meglepődőm, hogy mi történt velem? Amikor nincs szél, - ami azért nem jellemző Zaragozára- akkor nagyon lerövidíti az utamat a távoli munkahelyekre. Különösen amíg nyár van (15-25 fok van). Merthogy itt valamiért megmaradt, vagyis inkább visszatért a nyár. Én még egy ideig lelkesen hordoztam magammal a télikabátomat, ha már egyszer nagy nehezen végre hozzájutottam… De be kellett látnom, hogy nem kell. Valamiért itt mindenki teljesen ki van borulva, hogy nem lehet nyár, most a késő ősz-kora tél időszaka van és 5 fok körül kéne lenni, de én valahogy ebben az össznépi bánatban mégse tudok részt venni…

Nyelvtanfolyam

Megint "nettelen" vagyok mar időtlen idők óta és valamiért a koordinátorom nem akarja ezt az ügyet előremozdítani. Így mindig az történik, hogy valami világmegváltó gondolatom, de mielőtt megírnám, elfelejtem. Ebből néha arra következtetek, hogy mégse volt a sok gondolat közül mindegyik világmegváltó?! Amúgy valakiknek már régóta nem válaszolok, és ez szintén a net miatt van. Bocs.

Múlt hétfő óta járok intenzív nyelvtanfolyamra, az egyetemre. Szerencsém van, mert a legkisebb csoportba kerültem. Szám szerint a negyedik a hat csoportból és bár én vagyok a legrosszabb a csoportban, azért örültem, hogy ennyi tanulás után bejutottam ide. Nagyon durva tempóban rohanunk át az anyagon, múlt héten meg volt az összes múlt idő, meg jelen. Ezen a héten és jövő héten a jövő, a feltételes mód, subjunctivo, ami a halál- legalább is nekem és felszólító mód. Aztán vége is a kurzusnak. Az is mázli, hogy csupa más országbeliek vagyunk. Főleg egy ír sráccal, meg egy angol és egy holland lánnyal vagyunk jóban. 3 óra minden nap, 1 óra nyelvtan, 1 óra linguisztika (így írják?), akár mit is jelentsen, és 1 óra beszélgetősdi. A beszélgetős nénit csak a pletykák, a szerelem, a horoszkóp és a közmondások érdeklik, és annyira nincs tekintettel rá, hogy lehet, hogy még a közmondásokon kívül is azért akadna 1-2 folt a spanyol szókincsemben…
Amúgy elég fárasztó, mert azért persze minden nap dolgozunk délelőtt(előtte még általában elmegyek a konditerembe is, de az szerencsére 5 percre van), aztán haza, majd kaja , leckeírás a kurzusra és 5-re már megyünk is. Persze 8 körül, amikor vége van már annyira nem fog az agyam. 9 mire hazaérünk, majd kaja és vége a napnal. Még szerencse, hogy nincs netem különben azt hova préselném be…

Táborozás

Már megint avval akartam kezdeni, hogy rég írtam, meg hasonlók, de aztán rájöttem, hogy kb. mindig így kezdem és már elég unalmas lehetek, ezért talán legegyszerűbb, ha ezt nem írom le minden alkalommal. Ezentúl ezért nem is fogom.

Amúgy azt is mondták többen, hogy próbálnak megjegyzést hozzáfűzni a bejegyzéshez, de nem mindig lehet valamilyen oknál fogva. Erre se tudok semmi okosat mondani, mint ahogy hatalmas számítástechnikai ismereteimmel eddig még a különböző böngészők problémáját se sikerült orvosolnom. De azért én örülök, ha épp működik, és megjegyeztek.

Voltunk nagy táborozáson Katalónia és Aragónia összes önkéntes fiataljával egy Coma Ruga nevű kis üdülőfaluban, ami Barcelonától 1 órára van. Egy ilyen táborozáson minden új önkéntesnek részt kell vennie.

Hétfőn már jó korán megérkeztünk mi négyen, a zargózai különítmény. A mentorom valamiért a fejébe vette, hogy korán meg kell érkeznünk, és sehogy se tudtam rábeszélni, hogy legyen átszálláskor egy kis időnk turistáskodni. Így Anabellel egymást néztük Barcelona helyett. A többiek késő este jöttek meg a tengerparti kis diákszállónkba. A hely majdnem súrolta a magyar diákszállók szintjét. Valahogy elszenvedtük a 3 fogásos kaját, néha beef steak és lazac is került a tányérra, friss saláta mindig volt, reggel fánk... A tengerpart annyira azért nem volt messze, hogy mindennap ne szorítottunk volna kis időt a fürdésre, kivéve, amikor focizni kellett helyette és a kettő már nem mindig fért bele.

Najó valójában rácsos emeletes ágyal voltak és 5 ember egy szobában, szóval tényleg nem volt nagyon másmilyen, mint otthon, de a kaja tényleg nagyon jó volt. Amúgy minden nap 10től este 12-ig volt okosítás, közben 2 óra szieszta, ekkor volt a foci meg az úszás (nagyon durva október végén fürödni a tengerben). Amúgy a fejtágítás se volt gáz, bár annyira nem érzem Aragóniában szükségét, hogy megtanuljam a katalánul a színeket, különösen, hogy még a spanyolul se tudom. De igazából minden más a nyelvtanuláson kívül nagyon szórakoztató volt, még ha nem is sokat tanultunk. A száraz dolgok is mind kreatívkodással lettek kombinálva, és volt mindenféle mókás dolog is, mint embertorony építés (ez a katalán nemzeti sport), meg magas kötélpálya, szomszéd városban a helyiek előtt beégés és hasonlók.

Nagyon jófej társaság volt, főleg németek, meg franciák, de minden más is.

Aki halott már énekelni, az próbálja meg nem elképzelni a következő jelenetet. Mi magyarok a Franciaországot kaptuk ország bemutatás céljából és a Marseillaise éneklésével indítottunk. :-) Amúgy szerintem nem is volt olyan hamis, de azért közben valahogy egyre hosszabbá vált a dal… pláne, mert hiába invitáltuk a franciákat, csak nem csatlakoztak be az éneklésbe. Aztán kiderült, azért mert ők nem tudják a szöveget csak pár sort.

Volt szó konfliktuskezelésről, meg az EU különböző programjairól, régi önkéntesek élménybeszámoltak, elmondták, hogyan lehet új projektet indítani, mikor mit kell tenni, biztosítás ügyintézés, hogyan zajlik…

Esténként általában elmentük a falu bárjába kicsit iszogatni, ahol mi jelentettük a forgalmat, de azért amikor egyszer megpróbáltunk mojitot rendelni, akkor a bácsi kinevetett, hogy az túl sok munka elkészíteni és nem adott.

Utolsó este előállítottunk 30 liter sangriat, amit egy vicces ivós játék folytán igen hamar el is fogyasztottuk. Valahogy rám igen sokszor sorkerült, de remélem batmanes képeim ellenére senki nem azt fogja leszűrni, hogy megártott volna.

hétvégi móka, kacagás

Ez most egy héttel elcsúszott bejegyzés, csak nem voltam képes feltölteni időben.

Nem tudok betelni a péntek esti fogyatékos bulival, úgyhogy megint írnom kell kicsit róla. Múlt héten ismét volt, mert épp ismét adott pénzt a városháza. Megint elmentünk a furgonért 8-kor, mert azért akármilyen jófej itt a város a fogyatékosokkal, azért éjszaka nincs számukra tömegközlekedés. Aztán irány a CCR központjába és ekkor jött a sok ember fogyatékkal, meg sok ember anélkül. Múltkor pizzáztunk, most szendvics volt. Fél9-től jött a nép, majd beszélgettünk, szólt a zene… Közben mi megcsináltuk a szendvicseket, és akinek kellett, annak segítettünk az evésben. Ennek kapcsán ért egy tök jó élmény is, mert a srác, akinek múltkor segítettem, az ragaszkodott hozzá, hogy most is én segítsek. Az egy másik kérdés, hogy nekem minden falatnál infarktus közeli állapotom volt. Ugyanis nagyon rosszak a srác motoros funkciói: alig rág, szinte egyben csúszik le a falat a torkán, közben ráadásul néha meg- megmerevedik egy-egy nyelés után, mintha nem is venne levegőt. Ráadásul jó rágós, igazi spanyol sonka volt, így én minden harapás után próbáltam feleleveníteni újraélesztési ismereteimet, de aztán szerencsére nem volt rá szükség. Amúgy hihetetlen jófej a srác, folyton mosolyog, nevet, csak sajnos elég nehezen értem, amit mond, bár azért e tekintetben nem ő az egyetlen… Aztán 10-től jött újra a chilei srác dobolni tanítani, ami elég durva volt néhol. Szerintem az egyetlen ember, aki a teremben jól járt az egy gyengén halló fiú volt. 40-an 40 felé vertük a dobokat, de aztán egy idő után egyszer csak meglepő módón megint csak valami ritmussá állt össze a kavalkád. 12 körül elkezdtük hazavinni az embereket. De azért 2 kör volt amíg mindenki hazajutott, így 3 óra lett mire ágyba jutottam, de nagyon jó kis este volt.

Másnap alvás, mosás, takarítás és hasonló jó dolgok napközben. Sőt még a konditerembe is elugrottam, aztán jött az este. Itt volt a városban a tavalyi francia önkéntes srác és vele meg a munkatársakkal elmentünk kajálni, nagyon durván finomakat ettünk. Itt úgy zajlik, hogy csomó minden különbözőt rendeltünk (sok Sangria-t is…), aztán mindenki evett mindenből, és a végén elosztottuk a számlát.

Aztán elmentünk bulizni, ami nagyon jó volt, közben összefutottunk egy perui, meg egy portugál sráccal, meg egy olasz lánnyal, ők is csatlakoztak és átmentünk egy másik bárba, szóval vicces volt. Nos, a másnap kevésbe…

Ugyanis reggel, 5 és fél óra alvás után (az óraátállítás a világ egyik leghasznosabb dolga) 9-re már ott kellett lenni a találkozón. Aznap volt az év egyik nap eseménye a „Futóverseny az Integrációért” nevű esemény, amit ráadásul a mi szervezetünk rendez. Ez egy hatalmas futóverseny, ahol több ezer ember indul, nagyon nagy tömeg és baromi jó hangulat. Elől az egészségesek igazi futóversennyel, majd aztán jöttünk mi a fogyatékosokkal. Idén nagyon hosszú volt a táv, úgyhogy lecsaltuk a felét és így nagyon jó középmezőnybeli eredménnyel végeztünk. Majd elbuszoztunk a vidámparkba, ahol egész nap ingyen mehettünk mindenen.

Azt leszögezném, hogy másnaposan hullámvasutazni nem vicces, kicsit sem.

Egész nap a CTL-hez(a szellemi fogyatékos szervezet) voltunk beosztva, mert nekik kevesebb önkéntesük volt. Hihetetlen hálás dolog volt velük lenni, persze iszonyú fárasztó is egész napon keresztül, ráadásul spanyolul.

Amúgy volt csomó móka, mi mindenre felültünk, meg bohóc, meg műsor, meg minden. 7 körül mentek el a résztvevők, de nekünk még 10-ig kellett maradni, amíg be nem zárt a park, hogy eltakarítsunk. Úgyhogy Benjivel (a ghánai srác) 2 órát dodgemeztünk. Aztán én mégse takarítottam, mert el kellett kísérnem egy pár kerekes székest a város egyik végébe, hogy segítsek buszt váltani, ami 11-kor jött értük, aztán hullafáradtan haza és az ágyba.