Ez most egy héttel elcsúszott bejegyzés, csak nem voltam képes feltölteni időben.
Nem tudok betelni a péntek esti fogyatékos bulival, úgyhogy megint írnom kell kicsit róla. Múlt héten ismét volt, mert épp ismét adott pénzt a városháza. Megint elmentünk a furgonért 8-kor, mert azért akármilyen jófej itt a város a fogyatékosokkal, azért éjszaka nincs számukra tömegközlekedés. Aztán irány a CCR központjába és ekkor jött a sok ember fogyatékkal, meg sok ember anélkül. Múltkor pizzáztunk, most szendvics volt. Fél9-től jött a nép, majd beszélgettünk, szólt a zene… Közben mi megcsináltuk a szendvicseket, és akinek kellett, annak segítettünk az evésben. Ennek kapcsán ért egy tök jó élmény is, mert a srác, akinek múltkor segítettem, az ragaszkodott hozzá, hogy most is én segítsek. Az egy másik kérdés, hogy nekem minden falatnál infarktus közeli állapotom volt. Ugyanis nagyon rosszak a srác motoros funkciói: alig rág, szinte egyben csúszik le a falat a torkán, közben ráadásul néha meg- megmerevedik egy-egy nyelés után, mintha nem is venne levegőt. Ráadásul jó rágós, igazi spanyol sonka volt, így én minden harapás után próbáltam feleleveníteni újraélesztési ismereteimet, de aztán szerencsére nem volt rá szükség. Amúgy hihetetlen jófej a srác, folyton mosolyog, nevet, csak sajnos elég nehezen értem, amit mond, bár azért e tekintetben nem ő az egyetlen… Aztán 10-től jött újra a chilei srác dobolni tanítani, ami elég durva volt néhol. Szerintem az egyetlen ember, aki a teremben jól járt az egy gyengén halló fiú volt. 40-an 40 felé vertük a dobokat, de aztán egy idő után egyszer csak meglepő módón megint csak valami ritmussá állt össze a kavalkád. 12 körül elkezdtük hazavinni az embereket. De azért 2 kör volt amíg mindenki hazajutott, így 3 óra lett mire ágyba jutottam, de nagyon jó kis este volt.
Másnap alvás, mosás, takarítás és hasonló jó dolgok napközben. Sőt még a konditerembe is elugrottam, aztán jött az este. Itt volt a városban a tavalyi francia önkéntes srác és vele meg a munkatársakkal elmentünk kajálni, nagyon durván finomakat ettünk. Itt úgy zajlik, hogy csomó minden különbözőt rendeltünk (sok Sangria-t is…), aztán mindenki evett mindenből, és a végén elosztottuk a számlát.
Aztán elmentünk bulizni, ami nagyon jó volt, közben összefutottunk egy perui, meg egy portugál sráccal, meg egy olasz lánnyal, ők is csatlakoztak és átmentünk egy másik bárba, szóval vicces volt. Nos, a másnap kevésbe…
Ugyanis reggel, 5 és fél óra alvás után (az óraátállítás a világ egyik leghasznosabb dolga) 9-re már ott kellett lenni a találkozón. Aznap volt az év egyik nap eseménye a „Futóverseny az Integrációért” nevű esemény, amit ráadásul a mi szervezetünk rendez. Ez egy hatalmas futóverseny, ahol több ezer ember indul, nagyon nagy tömeg és baromi jó hangulat. Elől az egészségesek igazi futóversennyel, majd aztán jöttünk mi a fogyatékosokkal. Idén nagyon hosszú volt a táv, úgyhogy lecsaltuk a felét és így nagyon jó középmezőnybeli eredménnyel végeztünk. Majd elbuszoztunk a vidámparkba, ahol egész nap ingyen mehettünk mindenen.
Azt leszögezném, hogy másnaposan hullámvasutazni nem vicces, kicsit sem.
Egész nap a CTL-hez(a szellemi fogyatékos szervezet) voltunk beosztva, mert nekik kevesebb önkéntesük volt. Hihetetlen hálás dolog volt velük lenni, persze iszonyú fárasztó is egész napon keresztül, ráadásul spanyolul.
Amúgy volt csomó móka, mi mindenre felültünk, meg bohóc, meg műsor, meg minden. 7 körül mentek el a résztvevők, de nekünk még 10-ig kellett maradni, amíg be nem zárt a park, hogy eltakarítsunk. Úgyhogy Benjivel (a ghánai srác) 2 órát dodgemeztünk. Aztán én mégse takarítottam, mert el kellett kísérnem egy pár kerekes székest a város egyik végébe, hogy segítsek buszt váltani, ami 11-kor jött értük, aztán hullafáradtan haza és az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése