Először is leszögezném, hogy Valencia nagyon, de nagyon jó hely. Ott kezdődik, hogy süt a nap decemberben, és nem kell kabát (legalábbis az első nap nem kellett). Van nekik sok szép utcájuk, sok szép házzal, de nem ám simán szép házzal, hanem olyan igazi gyönyörűekkel. Minden stílus megtalálható: a gót templomoktól a modernista pályaudvaron át a jövő századot előrevetítő épületekig. Már-már igazságtalan. Van nekik tengerpartjuk (bár oda idő szűkében nem jutottunk el), egy hatalmas pálmafás parkjuk, ami keresztül húzódik a városon a kiszáradt folyó helyén, sok kávézójuk, sok kis kanyargós utcácskájuk, teraszuk, meg terük, meg finom ételük, meg italuk...
Szóval az egyik legjobb hely, ahol valaha voltam. Az más kérdés, hogy útitársaim Anabell, és még 2 másik önkéntes: a francia Vincent és a német Éva voltak.
Vincent ismertetőjele, hogy szólni nem nagyon szólt, néha magában beszélt. Esetleg, amikor nagyon beszédes volt, akkor „a nekem mindegy” kifejezésre ragadtatta el magát. A többiekkel jól elvoltunk. Bár Éva meg Anabell azzal borzolták idegeimet, hogy minden percben térkép szeánszot tartottak. Ilyenkor szorosan ráfeküdtek a térképre, elkezdtek vele forogni, néhol egy, néhol két kört. Majd a térképet is elkezdték forgatni, majd egyszer csak megálltak, ha úgy érezték, hogy minden jó irányban áll: ők, a térkép és az utca. Volt, hogy ez valóban így volt, volt, hogy nem. Aztán tanakodtak néhány percet, majd megállapították, hogy igen, valóban arra kell menni, amit mondok. Na jó, bevallom egyszer valóban teljesen elcseszetem az irányt, mert én úgy érzésre közlekedtem, de azért nagyobb büntetést mértek rám, mint amit megérdemeltem.
Kettőkor érkeztünk, így első nap csak a katedrális, meg egy múzeum fért bele.
Másnap megnéztük a vásárcsarnokot. Ilyen szépet, hatalmasat, életteltelit, még soha nem láttam. Körülötte van még egy csodás régi börze (világörökség része), meg egy templom. Aztán vásárolgattunk, sétáltunk egy kicsit. Igazából ekkor volt egy térképszeánsz mélypontom és megajánlottam egy kis free time-ot, ami valószínű jól jött mindannyiunknak. Aztán ettünk, majd porcelánmúzeum, Fellas múzeum (ebben a városban van minden évben a bábuégetős Fiesta és ennek a bemutatása zajlik itt) és a végén Ciudad de las Artes y las Ciencias, ami az előbb említett futurisztikus építészeti csoda, részei az opera, akvárium, IMAX, botanikus kert.
Írtam, hogy első nap tényleg hihetetlen idő volt. Másnap már nem annyira, mígnem harmadnapra elkezdett esni és ekkora tartogattuk az összes többi pechünket is. Nagy nehézségek (lásd térkép szeánszok, eső) megérkeztünk az arab fürdőbe, ahol 20 percet vártunk kint, hogy az előttünk levő turnus távozzon és beengedjenek. Majd eszébe jutott a bácsinak, hogy van előre lefoglalt csoport és jöjjünk vissza fél óra múlva. Sebaj, gondoltuk addig megnézzük a tornyokat, odacaplattunk, majd kiderült, hogy az épp az eső miatt zárva. Visszamentünk, és a bácsi közölte, hogy sajnos elfelejtette, de mostanra is van egy foglalt csoportja, és jöjjünk vissza fél óra múlva. Ekkor már majdnem kiestem a spanyol „mañana”-ra akklimatizált nyugalmamból. Sebaj, gondoltuk legalább megnézzük még az utolsó hátralévő templomunkat. Odacaplattunk, de itt mise miatt nem jutottunk be. Majd vissza (továbbra is eső) és aztán fél óra múlva tényleg bejutottunk a fürdőbe, szép volt, de azért semmi elmulaszthatatlan. Aztán elkirándultunk még pár maradék szép épületet megnézni (pályaudvar, másik vásárcsarnok, városháza), benyomtuk a helyi nevezetes italt, majd szerencsére megszabadultunk az esőtől, ugyanis lehetett hazajönni. Amúgy nem is a múzeumok, vagy templomok miatt volt különleges ez a 3 nap, de a hangulata a városnak az tényleg lenyűgöző. Ja, és majd elfelejtettem a legfontosabbat: magyarokkal mindenhol lehet találkozni, és olykor-olykor felhívjak magukra a figyelmet...(lásd utolsó kép).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése