PireneuSok

Az elmúlt hét a természet jegyében telt. Nem így terveztem, de összetorlódódtak a dolgok, ám végül minden nagyon jó alakult.

Vasárnap 2 nagyon kedves kollégánk kocsival elvitt minket a Pireneusokba.

Hihetetlen gyönyörű és megérte a halálfélelmet is, amikor a „bácsi” 10 éves Peugeot 206-val nekiindultunk a szerpentinen olyan erős havazás közepette, amit ritkán látni. Mindeközben magyarázta, hogy az embernek kell egy kis kockázatot vállalni, hogy valami szépet lásson…nos, ekkor a második megcsúszásunk után még csak azt láttam, hogy a kockázat résszel jól járunk… de aztán hamarosan a bámulatosan szép tájakkal is előreléptünk.

Először egy ici-pici kis faluba mentünk, ahol 1-kor megtízóraiztunk (annyira kedvesek és figyelmesek voltak, hoztak mindenféle kaját, töménytelen mennyiségben, tábori melegítőt, italokat, úgy fel volt pakolva a kocsi, mintha 1 évre mennénk), aztán kicsit sétáltunk, hógolyóztunk, hóembert építettünk.

Majd feljebb indultunk, de szerencsére ekkor a bácsi is belátta, hogy mégse megy és visszafordultunk és elmentünk egy álomszép kanyonba. Ott is kicsit sétáltunk, majd miután már 4 óra lett, visszaindultunk hazafelé. Egész végig szinte nem találkoztunk kocsival, és, ahogy a hegyeket, a fákat, a bokrokat, a földet (és persze az utat…), azaz mindent befedett a friss hó az tényleg leírhatatlan.

7 körül megálltunk egy aranyos, a síkság közepén, egy kis hegyen elterülő apátságban, ahonnan egész messzire be lehetett látni a tájat, itt megvacsoráztunk (mert azt is hoztak, szintén vagy 3 fogás mindenféle felszereléssel).

Majd ekkor hatalmas aludhatnékom támadt, de bácsinak megfájdult a lába, úgyhogy hazavezettem. Amúgy a bácsi vesetranszpantált, térdprotézissel, a néni gyermekkori polio miatt mankóval jár, de ők mennek mindenhova, kirándulni, mintha makkegészségesek lennének. Aztán hullafáradtan 9-kor hazaértünk, de valami hihetetlen nap volt.

Van egy baromi olcsó sí-ajánlat, amiben síbérlet, autóbusz, bérelés, kaja minden  benne van, de csak szerdán, és nem egy nagy pályára. Így hát szerdán szabadságot vettünk ki (amúgy hivatalosan 27 nap szabadságom van egy évre, de nem nagyon számolja a tutorom) és Anabellel, egy perui sráccal, meg egy német lánnyal elmentünk síelni. Szerencsénk volt, mert reggel még nap is volt, és olyan élményben volt részem, mint még soha. Merthogy a rat track (hogy hívjak, hogy írjak????) nyomában, a szűz hóban síeltem szinte egész délelőtt. Bár azt nem tudom, hogy ez azért volt, mert 9-re megérkeztünk és valahogy még soha életemben közel-távol sem történt velem, olyan, hogy ilyen hajnalok hajnalán síléc legyen a talpamon, vagy mindez azért volt, mert nagyon kevés ember síelt. Mindenestre életem egyik legjobb síelése volt.

Szombaton a szellemi fogyatékosokat vittük egy Laguna de Gallocante nevű - meglepő módon- lagúnához. A darvak itt átutaznak minden évben kétszer, mikor eljönnek a hidegebb északról, illetve, amikor visszakúsznak oda nyárra és mindenki, aki nem Görögország felé utazik, megáll itt pár napra pihenni, mert itt nagy jó. Most nem mondom el miért, de nekünk elmondtak, és tényleg jó nekik. Ekkor még nagyobb szerencsénk volt az idővel, mert hétágra sütött a nap. Megnéztük a darvakat, sétáltunk pár km-t, megebédeltünk, elmentünk a múzeumba, és a  prezentációs központba, majd visszajöttünk.