Llegar

Van netem... egyelőre, merthogy a szomszédtól lopom, de nem tudom meddig tart az áldott állapot, úgyhogy kihasználom az alkalmat és megindítom a blogomat, persze magamat ismerve nem tudom hány bejegyzést fog megélni...

Eddig minden rendben van, sőt tök jól érzem magam. 30-án megérkeztem Zaragozába, a csomagommal kisebb gondok voltak ugyan, de egy kedves repteres néni áthidalta a plusz kilóim okozta akadályokat. A vonatpályaudvaron vart Ana , a koordinátorom és meg 2 lány, akikkel dolgozom majd. Én ugyan azon morfondíroztam az úton, hogy melyik nyelven fogok megszólalni, de világossá tették, hogy ez számukra nem kérdés. Mondjuk sajnos más eredményre jutottunk... Bár az is igaz, hogy én a döntést Barcelonában hoztam meg, amikor épp egy szót sem értettem és kicsit befostam...aztán rájöttem (még ha nem is egyből) hogy az én spanyolom meg az itteni feliratok azért nem fedik egymást, mert ez utóbbi katalánul van... Nade miután ők a spanyol mellett döntöttek, hát alkalmazkodtam.

Hatalmas puszikkal üdvözöltek, de itt amúgy is mást se csinálok egész nap csak puszilozom. Aztán itthon a lakásban várt a pizzaparty, amin a 3 csajon kivül még a francia lakótársam és meg 1 lány és srác vett reszt, akikkel szinten együtt fogok dolgozni. Mindenki valami hihetetlen kedves, az egyetlen baj velük, hogy spanyolul beszélnek. A lakás is rendben, kicsit hideg, de talán fel tudjuk majd dobni. Minden mozgássérültek szamara tökéletesen kialakítva. Van 4 hálószoba kettőnknek, úgyhogy bárki jöhet, hely van. Az itteniek hihetetlenül kedvesek, de tényleg nem elmondható.

A spanyol nyelv meg működik, ami szinten elég meglepő, a francia csak 4 éve tanul, és úgy tud, mint én. Mindenki teljesen ki van, amikor meghallja, hogy kb. 60 spanyol órán vagyok csak túl.

Aztán 12 körül elmentek és Anabelnekc(a francia csaj) még nagyon beszélgethetnékje volt, nekem már kevésbe, de azért még kicsit kitartottam, aztán alvás.

Másnap 10:30-ra már itt volt Ana, aki amúgy olyan mint egy hiperaktív Hollywoodi szinésznő és körbe hordozott minket, mint a véres kardot. Ha 250 emberrel nem puszilództam este 8ig, akkor egyel sem. Aztán meg valahogy elkúsztunk bevásárolni, de magam sem értem, hogy birtam ki, aztán 9kor hazaértünk és beestem az ágyba. Végigjópofizni egy egész napot elég durva már önmagában is, de mindezt spanyolul...

Aztán másnap 10-re már benn voltunk az irodában megint. De ekkor már egyedül vettük a munkahely felé vezető akadályokat, mégha nem is hibátlanul, de azért egy kis eltévedés és késés belefért.Elmondták hogyan működik a szervezet, illetve az a része, akikkel a legtöbbet dolgozunk majd. Vettünk helyi mobilt, kiderítettük, hogy internethez nem tudunk jutni, ami azért elég hideg-zuhany volt és hogy csak az irodában tudunk majd netezni...

Eddig 2 munka volt. Első pénteken, amikor esti program volt a fogyatékosoknak .Először kis beszélgetősdi, aztán meg egy kubai srác tanított minket dobolni, ami azért a hallásomnak nem tett jót, de a végen egész szinkron volt, vagy legalábbis a többség elnyomta a kisebbséget. De az eleje az tényleg nagyon durva volt. A kubai srác pedig fellelkesülten felajánlotta, hogy lepjünk fel vele a jövő heten levő Fiesta-n. Na de erről majd később... Aztán 12kor véget ért a móka és elkezdtük hazaszállítani az embereket, merthogy ekkor mar nem jár az amúgy a fogyatékosokat mindig szállító speciális busz. Éjjel 2-re mi is agyba kerültünk, majd másnap reggel 10kor már újabb képzés várt ránk: a helyi önkéntesek legújabb besorozásakor jelentkezőkkel vettünk reszt egy összeröffenesen. Aztán meg egy sörre beültünk a "munkatársakkal"és 3-ra hazaértünk. Ekkor konstatáltam, hogy van nete a szomszédnak, és eddig ő nem konstatálta az én konstatálásomat, úgyhogy a világ még kerek. De azért elkezdtem dolgozni valami más megoldás kialakításán, ami biztosabb.

Na a többiről később, mert most meguntam magam.