FIESTA, torokgyulladás

Már rég frissítettem, mert ez a fiesta nagyon fárasztó egy sport és leköti az ember minden idejét. Ráadásul egyre több a netmentes időszak is. Most amúgy lehet utálni tényleg. Najó azért annyira nem kell, mert a fiesta számomra ideje korán véget ért egy kis torokgyulladás következtében.

Először csak nézegettem rendszeresen a fájó torkomat a tükörben, tapogattam az először mazsolányi, majd diónyi, végül őszibarack-nagyságú nyaki nyirokcsomóimat- hátha, csak jó orvostanhallgatóhoz (még mindig nem tudom megszokni, hogy orvos) híven eltúlzom. De aztán egyre csak nőtt a mandulám, meg a fájdalmam, azért én csak mereven tartottam magam ahhoz, hogy itt egy vírusról lesz szó. Aztán megjelentek mindenféle itt most nem részletezendő csúnyaságok a torkom tájékán, úgyhogy végül minden elvem ellenére beadtam a derekam az antibiotikum kezelésnek. El is mentem a szervezetünk doktor bácsijához, aki jóváhagyta a kezelést és felírta az Augmentint. Ahhoz azért minden körülmények között tartottam magam, hogy lázam márpedig nincs. Ezt avval biztosítottam be, hogy nem vettem hőmérőt. Én ugyanis nem vagyok beteg. Aztán tegnap mégis vettem egy hőmérőt, és csodák csodájára lázas voltam. Az aznap esti munkát már nem tudtam lemondani, úgyhogy álltam fél 9-től 12-ig egy szabadtéri koncerten kb. 5 fokban és szélviharban.

Ám még mielőtt valaki elkezdene megsajnálni, amiért most lázasan fekszem itthon, egyedül idegenben azért írok egy pár sort a fiestáról is.

Szóval mi is ez a Fiestas del Pilar? Pilar nekünk, zaragozaiaknak a védőszentünk, egy szűz, aki egész Aragóniát védi. Azt még nem derítettem ki, hogy miért is. Mindenesetre ilyenkor 8 napig neki áldozunk, ez leginkább a 12-ére eső virágáldozásban teljesedik ki. Az ünnepségnek van egy vallásos része, meg egy party része, de a kettő nem válik szét. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy a város olyan lesz 8 napig, mint a Sziget. Tele van fesztiválsátrakkal, rendezvényhelyszínekkel, színházi, tánc, zene, koncert előadásokkal, a különböző klubokban mindenféle fellépő… Van ami ingyenes, van, ami nem.

Szóval a nulladik napon volt a Bonie M, akiről most már azt is tudjuk, hogy nem egy személy, hanem egy zenekar.

Aztán másnap, 10-én volt a nyitókoncert a főtéren. Hatalmas buli, nekünk külön szektor dobogón. Ide a testi fogyatékosok csoportját (CCR) vittük. Az egész kicsit fura volt az elején. Mind az, hogy egy dobogón vagyunk, mind a szitu, hogy tolókocsisokkal táncizunk, de aztán nagyon jól sült el. Aztán őket 1 körül leadtuk és Tatianával (egyik munkatárs), az ő barátaival, és még pár helyi önkéntessel elmentünk bulizni. Elég durva, amikor hajnali 3-4kor nem tudsz megmozdulni az utcán a tömegtől. Amúgy szerintem aznap több emberrel dörgölőztem össze, mint valaha összesen, pedig szerintem a körülöttem lévőknek se ez volt a fétise. Végül fél 6-kor értünk haza.

Vasárnap, 11-én a szellemi fogyatékos csoportot (CCL) vittük egy bohóc show-ra délután. Aztán ott Annabellel (francia lakótársnőm, bár itt a helyzet folytán sajnos leginkább élettársnőm) összehaverkodtunk 2 másik önkéntessel, a ghánai Benjivel és a spanyol Luizzal, velük sétáltunk csöppet a városban, majd felmentünk Benjihez, főztünk finom vacsit, aztán elmentünk valami Beatles koppintás zenekar koncertjére egy bárba, ami nagyon jó volt. Végül kibuszoztunk a már Bonie M kapcsán említett nagy bulikompexumba (Interpenias). Én negyed négykor eljöttem, mert fájt a torkom (ez még csak a torokfájós fázis). Nagy mázli, hogy pont a házunk közelében van a hely, persze az meg szívás, hogy a város határában lakunk.

 

 

Hétfőn 3 nap buli után jött egy nap pihenés, amikor csak délután mentem be a városba. Ekkor volt Fiesta hivatalos fő napja, a népi része, a virág áldozása Pilarnak. Elég nagy virághegyet építtetek, tényleg mindenki népi ruhában volt, sok zene, meg vásári izék az egész városban, felvonulás, nagyon hangulatos. De 8körül hazamentem kúrálódni. Előtte bementem egy cukorbolt venni valami torokcukrot, de aztán nem tudtam ellenállni a gumicukor és csokihegyeknek sem...

Kedden este vidámpark volt a CCR-el, de én torokfájás miatt ezután nem mentem tovább a többiekkel. Most lehet nyálasan fog hangzani, de tényleg így van, hogy nagyon nagy élmény volt a fogyatékosokkal a vidámparkba menni, részt venni benne, hogy mennyire élvezik. Bár ez szinte minden programra igaz és legtöbbjük nagyon direktbe fejezi ki az örömét, szeretetét, vidámságát. Szóval legalább annyit kap az ember, mint amennyit ad.

Aztán szerdától máig minden reggel öregeket/fogyatékosokat vittünk reggelente megtekinteni a virághalmazt, meg a Pilar nevű dómot mellette. Ekkortól köszöntött be a hideg is. Elsőre még jópofa volt, de harmadikra már kicsit unalmas. Mára meg már dermesztő hideg is lett. Persze nem úgy zajlik, hogy beugrunk, a kocsiba odamegyünk, megkuksizzuk, aztán vissza és csá. Legalább 2-szer annyi idő a rákészülés. Mindenki tolókocsiból ki, buszra felsegiteni/fevinni, tolókocsit szintén, aztán kocsiról le, tolókocsiba be, illetve van akit tolókocsistul fel, ott rögzíteni, majd kirögzíteni, leszedni…. Szóval kicsit macerás. De nagyrészt a legtöbb rendezvénynél ezt vagy a szervezet hivatalos sofőrjei csinálják, vagy a városi, tolókocsisokat szállító buszok sofőrjei. Persze, ha már ott áll az ember, akkor nyilván nem nézi bambán, hanem segít. Eközben esténként is volt munka minden nap.

Szerdán séta és kirándulás CCR-rel, majd utána visszamentünk az egyik sátorba bulizni, majd ki az Interpeniasba, de miután a reggeli mókára fel kellett kelni, fél 4kor már ágyban voltam.

Tegnap meg volt az ominózus jégkoncert (a már lázas fázis), ahova az értelmi fogyatékos csoportot vittük. Az volt a hihetetlen nagy szerencsém, ami megmentett a fagyhaláltól és valami Britney-szerű énekesnek a további produkciójától, hogy volt egy autista srác, kb. 2 méter és 130kg. Ő arra állt rá, hogy 12-kor vége lesz és megyünk. Bár a koncert nem ért véget 12-kor, de ő nagyon morcos lett, nem volt mese, elmentünk. Úgyhogy mostantól ő lesz a legjobb barátom, mert megmentett. A koncertben még az volt a jó, hogy nem volt wc a közelben, így dönthettem, hogy ugrálok, de akkor a hólyagom rázkódik, vagy nem ugrálok, de akkor lemerevedek és a szél még jobban átsüvít rajtam. Én úgy képzeltem, hogy Zaragozába novemberig nem kell kabát...nem is hoztam. Nos, ezt rosszul képzeltem. 5 fok volt, ami még a kisebbik rossz volt: Zaragoza a szélről híres, mint most megtanultam. A zsigerek legmélyére hatol, és miután mi az elkerített részben voltunk, így még csak emberek se voltak köröttünk, akik lefogják a szelet.  Volt olyan mázlink, hogy a buszra pont felfértünk, de ennyire szorosan se utaztam még. Hogy ne csak áradozzak arról, hogy mindenki milyen jófej és nyitott (mert tényleg az), beszámolok róla, hogy volt egy „nagyon jófej” srác a buszon, aki elkezdett dohányozni a tömegbe és szépen végig is szívta egész úton, aztán a buszsávban egy parkoló autó miatt álltunk ¾ 1-kor egy kicsit. Egyelőre ez a legrosszabb, ami történt velem errefelé.

Nem is akartam „nagy” betegségem miatt ma reggel dolgozni menni. De nem volt elég önkéntes, úgyhogy mehettem, de az estét megpróbálom kihagyni, mert tényleg szarul vagyok.

Asszem ez a mai bejegyzés lehet kicsit zagyva lett, sorry.Nincs valakinek valami tudása, hogy a fényképeket, hogy lehet normálisan elrendezni, mert nekem szemmel láthatólag nem megy. Illetve, ha valaki azt megmondaná, hogyan lehet, hogy Mozilla Firefox-szal ennek a bejegyzésnek a közepén lévő hétfői nap és annak képei láthatóak, míg Internet Explorerrel egyszerűen nincs ott.